A foszfor eredete

A foszfor felfedezéséért 1660-as évek vége körül jelentkeztek be egyszerre jó néhányan (valószínűleg korábban is állítottak már elő foszfort, csak akkor még nem volt szerzői jogvédelem). A levegőn oxidálódó fehérfoszfor sejtelmesen világít (ez a foszforeszkálás, hoppá), ezért akkoriban eléggé ráflesseltek a dologra. Végül Brand hamburgi osztrák kereskedőnek adták a felfedezés dicsőségét, aki nem kevés munkával beszárított vizeletből söpört össze egy kis maradék fehérfoszfort. Azért a gyártásához nem kellett hektoliteres húgyoshordókat szállítani, mert utána lassan áttértek a csonthamuból (abban van kálcium-foszfát), később a foszfáttartalmú ásványokból való előállításra.

Mostanában leginkább mezőgazdasági tápszerekhez (műtrágyákhoz) és alkalmanként durva idegmérgekhez kell nagyobb mennyiségben ('95-ben pl. amikor az egyik japán szekta valamelyest siettetni akarta a világvégét, akkor az elég tökösen foszfortartalmú "Sarin" harci gázzal árasztották el a fél tokiói metrót).

Ha valaki barátkozni akar a foszforral, akkor pl. az alábbi retro kísérletek dacára, hogy úgy vannak fölvéve mintha a kanizsai Tesco biztonsági kamerája adná le, nem veszélyesek, jól sikerültek és teljesen korrektek. A halk recsegéstől meg az egész direkt misztikus. Kicsit utópisztikus.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.