A pillanatragasztó titka
Mit tudunk a pillanatragasztóról, azon kívül, hogy folyton összekenjük magunkat vele és hogy számtalan csínytevő fantáziáját ragadta már veszélyes távolságokba? Nézzük meg:
A pillanatragasztó alapanyaga cianoakrilát (leggyakrabban metil vagy etil társsal: C5H5NO2, C6H7NO2). A 40-es években fedezték fel a Kodaknál, ahol fegyverekhez való távcsövekhez puskákhoz kísérleteztek műanyagokkal. Kiderült, hogy háború esetén közvetlenül elég ritkán nyújt segítséget, viszont ragasztani a különböző fajtáival mára űrhajókat is lehet.
Hála neked is, cianoakrilát!
Ez egy monomer (erről és polimerizációról már volt szó) nedvességgel tud polimerizálódni. Ezért is ragad olyan jól a bőrünkhöz, mert az bizony nedves. (Még egy kicsit melegebb és nedvesebb helyeken ezért még jobban köt, de nem akarok ötleteket adni.). És ezért nem köt meg a tubusban, mert oda a rafinált gyártók nem engedtek be vizet.A ragasztóréteget ezért is kell vékonyan felvinni, mert ha túl vastag, akkor felesleges hártya fog képződni és kevésbé ragaszt. Amikor összenyomjuk (préseljük) a két összeragasztandó felületet, azt is azért csináljuk hogy egyenletesen oszoljon el (a közhiedelemmel ellentétben nem azért hogy még erősebben ragasszon).
Szagolgatni meg általában ezt sem érdemes.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyvadar 2017.01.26. 08:07:17
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek
